Skip to main content

Hasznosítási rendezvény Szlovéniában: A tanulást és tanítást elősegítő IKT-eszközök (SkillgApp és BIM Technológia) bemutatása

A SkillCo projekt szlovén partnerei október 22-én Ljubljanában „A tanulást és tanítást elősegítő IKT-eszközök (SkillgApp és BIM Technológia) bemutatása” címmel szerveztek workshopot. A SkillgApp mobil alkalmazás tesztverzióját első alkalommal mutatták be a nagyközönség számára, azaz középiskolai tanárok, a Szlovén Köztársaság Szakképzési és Képzési Intézete, valamint az építőipari vállalkozások érdekelt képviselői számára.

A workshopot 4 csoportban egy rövid relaxációs játékkal, egy úgynevezett „jégtörővel”, indítottuk QR-kód olvasókkal és a SkillCo projekt logójának színeiben készült QR-kódokkal, amelyeket kifejezetten e workshop számára készítettünk. A háttérben minden QR-kód egy a SkillCo projekttel kapcsolatos tananyagra vonatkozó kérdést rejtett, és a résztvevőknek maguknak kellett a választ megtalálniuk és beírniuk egy Google-űrlapba, amelyet szintén a QR-kóddal tudtak megnyitni. Ily módon a résztvevőket egyszerű IKT-eszközökkel tudtuk aktivizálni, és ezt a módszert a tanárok is tudják majd a munkájuk során alkalmazni.  

A program folytatásaként a SkillgApp mobilalkalmazást is bemutattuk, valamint azt, hogy a mobil alkalmazást hogyan lehet a fordított osztálytermi pedagógiában felhasználni (pedagógiai módszer). Az osztálytermen kívüli, egyénre szabott, digitálisan támogatott tanulással a tanárok - más IKT eszközökkel kombinálva - az alkalmazásunk videóit is fel tudják majd használni (például EDPuzzle alkalmazás), és ily módon a hallgatók otthoni haladását nyitott kérdésekkel, opcionális típusú kérdésekkel,…. folyamatosan ellenőrizhetik és értékelhetik.

Az új, ingyenes ágazati mobil alkalmazás bemutatóját Marko Kramar, a sokéves BIM tervezési tapasztalattal rendelkező építész előadása követte, aki a résztvevők számára bemutatta a BIM technológiát, a SKILLCO házunk 3D modelljét is beleértve, ami okostelefonok és VR szemüvegek segítségével egy virtuális sétát is lehetővé tesz. Az előadó emellett bemutatta azokat a projekteket, amelyekben részt vett, és elmagyarázta a vállalat digitalizálásával kapcsolatos fogalmakat, azaz mi a BIM technológia, és részletesebben elmagyarázta a 2D tervek, a 3D modellek, és a 4D költségtervek (munka listák) közötti különbségeket. Nagyon érdekes volt az okos épület, az ECO Ezüst Ház bemutatása Ljubljanában, amely egyfajta úttörő jellegű, nagyobb nemzeti építési fejlődést képvisel, és rendkívül kényelmes, modern és gazdaságos apartmanokat nyújt a környezettudatos városi emberek számára, akik magas lakhatási kényelmet szeretnének alacsony energiafogyasztással, friss és egészséges levegővel, csökkentett szén lábnyommal, egy intelligens vezérlőközpont általi ház menedzsmenttel és csendes lakókörnyezettel.

A résztvevők végezetül áttekintették a BIM projektek 2D és 3D VR bemutatóit is, és megerősítették, hogy a bemutatott projekteredményeket és oktatási módszereket a gyakorlatban is alkalmazni fogják.